Rólunk

A Nimo és kicsi Zen kalandjai elnevezésű mesekönyv-sorozat forgalmazói oldalán jársz. A 2021 őszén indult sorozat Bolgár-Horváth Zsanett író alkotása. A sorozat 2 kötettel jelent meg a gyerekkönyvek piacán (Az idegen szarvasbogár és Az elkóborolt őzgida), készülőben vannak még további kötetek is.

A kezdetek

Szeretem a mesekönyveket. Felnőttként is hosszasan el tudok időzni egy-egy kalandos, szépen illusztrált mesekönyv lapjain. Elmondhatom, hogy szenvedélyem az írás és a legkedveltebb időtöltésem az olvasás.

Ma már a gyermekeimnek olvasok fel a legtöbbet, és találok ki színes történeteket, hiszen az olvasólámpa eloltása után, elalvás előtt a sötétben még igénylik a beszélgetést, a mesék folytatását.

Gyermekeim nevelésében az motivál, hogy lelkes olvasókká érjenek ők maguk is.

“Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.” (Vekerdy Tamás)

A digitális kor gyermekeinek sokszor gondot okoz az elmélyülés, az egy dologra figyelés és az önmagukban töltött idő megélése, a fantázia fejlődése. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy olyan mesekönyvet írok nekik, amely a szavak és a képek útján tanítja őket. A főszereplőkkel való azonosulás nyomán pedig maguk is cselekményeket szőhetnek, érdeklődésüket mélyíthetik a világ dolgai iránt.

Az első kötetek az erdőben játszódnak, céljuk megtanítani a gyermekeket a természet szeretetére, az élőlények és a környezetük megóvására és a szabadban eltöltött idő fontosságára.

Ajánlom a könyveket mindazoknak, akik szeretnék kifejleszteni gyermekükben az empátiát és a természettel való azonosulás képességét.